Étterembe menni manapság ismét luxus lett. Pedig volt egy nagyon jó időszak, mikor az ember olcsón el tudott menni ilyen helyekre. Én is nagyon élveztem ezt, mivel ekkor voltam egyetemista. Különösen Budapestre volt igaz, hogy rengeteg lehetősége volt az embernek, és még az én büdzsémből is tellett rá. Így pedig hozzászoktam egy olyan életformához, ami sajnos idővel tarthatatlanná vált.
Különösen a járvány után, amiből szerintem a boltok még mindig nem tudtak felépülni. Ha a városomban járok, annyi helyre van kirakva a végleg bezárt tábla. Ez pedig nagy szomorúsággal tölt el. Ahogy az is, hogy a megmaradt éttermeknek muszáj volt emelniük az áraikon, hogy valahogy életben tudjanak maradni. Remélem, hogy a jövőben ez változni fog, mivel Magyarországnak nagyszerű éttermi kultúrája van, amit nem szabad veszni hagyni.
Azt azonban nem tudtam, hogy ilyen jó bútorokat is be lehet szerezni, ráadásul olyan kedvező árakon, mint amiket a Szenza Bútor nevű oldal biztosít nekünk. Amikor bútor vásárlásra került a sor, mindig húztam a számat, mivel fájdalmasak voltak azok az összegek, amiket ki kellett volna fizetnem egy kanapéért. Bíztam bennem, hogy talán van erre az egészre egy jobb megoldás, úgyhogy elkezdtem a neten nézelődni. A bútoráruházak budapest területén keresésemre pedig végül kiadta a Szenza Bútor oldalát, a többi pedig történelem.

Már akkor tudtam, hogy jól választottam, mikor először megláttam a Szenza oldalát. Nem kell attól tartanunk, hogy elsőként idegesítő reklámok fogadnak minket. Helyette egy olyan felület vár majd ránk, ahol a lehető legrövidebb idő alatt le tudjuk rendezni a vásárlás egész folyamatát. Ezt nagyon szimpatikusnak tartottam, mivel manapság túl sok cég próbálja húzni az időnket és ezzel is pénzt nyerni belőlünk.
A bútoráruházak budapest területén általában eléggé nehezen navigálhatók. Hiszen bármennyire is próbálkozik az ember, nehéz lesz átlátni azt, hogy mikből választhat. A Szenza Bútor azonban, az online felületnek köszönhetően könnyedén meg tudja oldani ezt a problémát. A kezdőlapon végigtekintve mindig láthatjuk azt, hogy aktuálisan milyen ajánlataik vannak. Az itteni leárazásokkal pedig akár több tízezer forintot is meg tudunk spórolni.
Ettől függetlenül nem kell attól tartani, hogy valami olcsó vackot fogunk venni. A Szenza Bútor megkéri a bútorainak az árát, de cserébe minőségi termékeket biztosítanak nekünk. Ez számomra az igazán fontos, hiszen nem akarok egy olyan ágyat venni, amit két év múlva már dobhatok is a kukába. A bútorok vásárlása mindig egy hosszútávú befektetés, amit csak egyszer kell megcsinálnunk, ha jó helyről választjuk őket.
Bele is néztem az ágyak részlegbe, mivel elsősorban egy új fekvőhelyre lett volna szükségem. Örömmel láttam, hogy tényleg nem megfizethetetlenek az áraik, és sokszor még jóval olcsóbbak is, mint amiket az átlagos boltokban tapasztaltam. Nemsokára meg is találtam azt az ágyat, amire szükségem volt, és megkezdődhetett az utolsó lépés, mégpedig maga a rendelés folyamata.
Itt sem ütköztem azonban semmi akadályba. Attól függetlenül, hogy nem szoktam olyan gyakran a netről rendelni, még nekem is teljesen egyértelmű volt, hogy mit kell csinálni. Beírtam a szállítási adataimat, majd kiválasztottam, hogy miként szeretnék fizetni. Az ágy pár napon belül meg is érkezett, és nagyon elégedett voltam vele. Éppen ezért gondolom úgy, hogy a Szenza Bútor mérföldekkel jobb, mint más bútoráruházak budapest területén.